psi

Nyári Iskola 2005

Valkonya

::kvantum informatika:::::

 

Előadások anyaga

 

Logo

Az egyetemi oktatás akármilyen magas szintű is, egy-egy szakterületen belül legfeljebb betekintő jellegű és az alapok megfelelő fokú elsajátítására irányul. A felsőoktatási keretbe valamilyen okból nem férő újabban megjelenő elméletek és technikák ismertetése (egy bevezető után) a Nyári Iskola lényege, amely egyben egy városoktól távoli, erdő melletti környezetet is jelent. Ez egy intenzív kurzus azon érdeklődő hallgatók számára, akik még nem találkoztak ezzel a témával, akik szeretnék ismereteiket elmélyíteni illetve a témával kapcsolatos kérdéseiket megvitatni olyan szakemberekkel, akik az adott szakterületen kutatnak és oktatnak.

A NYISK 2005 helyszíne

Idén a Fizika Éve 2005 jegyében a nyári iskola nemzetközi lesz, ezért az előadások angolul fognak elhangozni.

előadások anyaga

fotók

design&code: Nalyman